A mobilház nem helyhez kötött, bármikor roncsolás, vagy bontási munkák nélkül, teljes állagmegóvással másik helyszínre szállítható, telepíthető.
A mobilházak alapterülete max. 30-35 m2, és 1db. alvázra épülő egységből állnak, ami lehet kerekeken guruló, de lehet kerék nélküli kivitel is.
A modulház technológiájában hasonlít a mobilházéra, de több egységből, modulból van összecsatolva, így érünk el (akár 300m2) nagyobb alapterületet a kialakítás során.
A modulház is készen, berendezett egységenként kerül a telepítés helyszínére, de itt a modulok összecsatolása helyi munkával jár.
A mobilitását ezzel nem veszíti el, bármikor áttelepíthető másik helyszínre, azonban ez már
igényel munkálatokat.
A modulház nem keverendő össze a konténerrel, építési technológiájuk egészen más.
A konténer áruszállítás céljából készült, acélból összehegesztett téglatest formájú fém doboz.
Az általunk kínált megoldásoknál nincs szükség betonalap építésére és helyi építési munkálatokra, ezáltal a környezetet sem terheljük.
Mobil- és modulházaink előnye a gyors építés (4-8 hét), ebből adódóan az áruk is jóval olcsóbb, mint a hagyományos építkezési móddal készülő házaké.
Bármikor bővíthetők újabb modulokkal, vagy akár csökkenthető az alapterületük, élethelyzettől függően, továbbá bármikor elszállíthatóak, és másik helyre telepíthetőek.
Általában elektromos fűtéseket szerelünk házainkba, de akár fatüzelésű kályhát is be lehet építeni.
Légkondicionáló, hőcserélős rendszer mindegyik típusba beépíthető.
Napelemek, napkollektorok is könnyedén felhelyezhetők a tetőre.
Azonos alapterületű házból sem építettünk két egyformát, ezeket mindig megrendelőink igényei alapján készítjük el.
social